História

Prológus

 

Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Látogatók!

 

Torma Zsolt vagyok a HuNKuN DaNCe vezetője. Engedjék meg, hogy elmeséljem Önöknek a csapat életét, a 2007-es megalakulástól napjainkig. Ezt a kis „Históriát” nevezhetjük bizonyos értelemben kulisszatitoknak is, ezért kérem, olvassák tiszta szívvel és együtt érző sok reménnyel…

 

Egyszer volt, hol nem volt, 2007 szeptemberében egy „kis” völgyben, amit Kárpát-medencének hívnak, egy napsütötte szép délutánon megszületett egy gondolat:

 

„A Kárpát-medence autentikus táncait felhasználva, de részben átformálva, olyan produkciókat szeretnék színpadra állítani, amelyek:

- ápolják a magyar tánchagyományokat,

- előadói stílusában a mai kor divatkövetelményeinek megfelelőek,

- korosztálytól függetlenül szórakoztasson,

- és ezeket az átformált tradicionális mozgáskincseket, széles közönségréteghez juttassa el.”

 

A HuNKuN DaNCe elnevezés, ezt a célkitűzést hivatott képviselni.

 

I.Fejezet – A kezdetektől New York-ig.

 

És itt kezdődött el, egy nagyon lelkes csapattal (a célkitűzés hitében), akiket a HKD alapító tagjainak tekint, személy szerint: Román Katalin - Adamovich Ferenc - Nagy Csaba - Kovács Péter és Torma Zsolt.

Már 2008 Júliusában Világbajnoki címeket szereztünk New York-ban show tánc kategóriában, a „Magyar Legények” című koreográfiával, amit a nemzetközi zsűri 2 fődíj 3 különdíjjal jutalmazott. Nem véletlen volt ez a nemesen hivalkodó jelmondatunk: „Szeretem a táncom, ez a hivatásom!” Bár, Kati nem volt kint velünk, de legközelebb ő állt hozzánk, és csak ő tudta, hogy milyen hatalmas lelkesedéssel és bizonyítási vággyal indultunk neki a hosszú útnak, amiben ugyanúgy hitt, mint mi. Tehát a díjakat, a Katival együtt nyertük meg.

 

Hazatérve a repülőtéren nem vártak újságírók, ugyanakkor nem várt vissza a harmadik világban aláírt szerződés sem minket, de úgy éreztük megtettünk mindent, amit a képességeink megengedtek, és amit megkövetelt a lelkünk hazája. Szuvenírnek hazahoztuk az ország első táncos videoklipjét, amit kint készítettünk el New York-ban, Rózsa Ákos operatőr barátunk segítségével! Már csak egy ténnyel kellett szembenéznünk, hogy a felvett kölcsönöket, hogyan fogjuk visszafizetni.

 

 

II. Fejezet az FNC-től a Duna Karneválig.

 

A megoldás nem váratott sokat magára, hiszen 2008 októberétől, 2009 januárjáig, több mint 100 előadásban szerepeltünk a Ritmus Cirkusz című produkcióban Budapesten. A HuNKuN felállásunk ekkor: Román Katalin, Pálmaffy Barbara, Váradi Éva, Balog Bettina, Rakita Lilla, Adamovich Ferenc, Nagy Csaba, Kovács Péter és Torma Zsolt. A darab rendezőjét, aki legendás karriert jár jelenleg is a Világban, Kristóf Krisztiánnak hívják. Itt megismerhettük a Cirkusz hazai világát, amiről csakis azt mondhatjuk, hogy ilyen összetartásnak kellene lennie ma Magyarországon, minden Magyar családban. Mi családi ajándéknak, az első referencia videónkat kaptuk a Magyar Cirkusz világától, ami Bondor István operatőri munkáját dicséri.

 

 

Tehát úgy éreztük megtört a jég, és sikerült elérni azt, amiről eddig csak álmodozni tudtunk! Viszont az előttünk álló 2009-es év nyara, minden ilyen jellegű elképzelésünket szertefoszlatta. Nem jöttek újabb felkérések és lehetőségek. Bár, a cirkuszi időszak végére kifizettük a teljes, New York-i „kirándulásunk” kiadásait, ezután üres zsebbel ácsorogtunk, a hideg és zord márciusi Budapest, kellős közepén. Ezt tetézte, hogy az „Élet”, elcsábította tőlünk Csabit Bécsbe, Peetit pedig a Madách Színházba. Ezt át kellett élnünk, hogy rájöjjünk, az álom és az élet között néha nagy a szakadék, és nem feltétlen fedik egymást a valóságban.

 

 

Ilyenkor talán sok ember megkérdezi magától hogy akkor most hogyan és merre tovább? Hát előre kell menni tovább, és kitartóan bejárni és kitaposni azt az utat, amit egy szellemi ideológia életre keltett, és ami eddig vezetett minket! Az elkövetkező 9 hónapunk, az új beállók betanításáról, a munkakeresésről, és a türelemről szolt. Tehát hárman maradtunk az előző időszakból, Kati - Feri és Én. Bár nem olyan mennyiségben, mint az első évben, de azért megtalált minket egy pár színpadi fellépés. Majd, a hosszas keresgélés és várakozás után nem véletlen kelt életre számunkra ez a mondás: „A türelem, rózsát terem!”

 

 

III. Fejezet, Nox – Berlin - Párizs.

 

 

2009 októberében jött két komolynak ígérkező lehetőség! Felkértek, a Nox együttes „Most” című koncertturnéjának és a 2011-es Berlini Nemzetközi Vásár Ünnepi táncos műsorának a megkoreografálására és összeállítására. Természetesen, mindkét helyszín teret adott a HuNKuN DaNCe referenciáinak a tovább bővítésére. Egyben, a felállásunk is változott, csatlakozott hozzánk Gyimesi Petra, Kordoványi Dóra és Horváth Csaba. Az első külföldi fellépésünk érdekessége, hogy Berlinben 20 fősre kellett duzzasztani a HuNKuNok csapatát.

 

A két impozáns lehetőséggel, gondoltuk most aztán tényleg nem állít meg minket senki a siker felfelé vezető lépcsőin. De így utólag azt mondhatjuk, ha Sztárok ugyan nem is lettünk, de azért a 2010-es nyarunkat sok fellépés kísérte végig a Horizont Rendezvényszervező Iroda segítségével. Ezúton is kiemelten szeretnénk nekik köszönetet mondani, mert egy színvonalasan leszervezett média turné, az akkori honlapunk, a Berlini és a Luxoros referencia videónk, és a rendszeressé vált fellépéssorozat ékesíti az ő munkájukat.

 

Az új jelmondatunk: „A Kárpát-medence zengi népe ritmusát, a HuNKuN DaNCe táncait repíti határokon át!”

Ez időszak alatt születtek meg a „Népünk Ritmusára” és a „Kreatív magyar motívumkincs című előadásaink, amelyeknek zenei anyagában Gulyás Ferencnek köszönhetünk sokat. Tehát a műsor stabilizálódott végre, csak hát a felállás változott ismét, akkor Kiss Borbála, Csík Roberta, Rajna Eszter, Teleki Dorottya, Szamosi Judit, Adamovich Ferenc, Horváth Csaba, Kirschner Gábor, Lakatos Péter, Mikola Tamás, Balázs Péter és Én voltunk tettre készek a kihívásokra. Bár akadozva egy folyamatosan változó csapatfelállással, de innentől kezdve rendszeresen tudunk a nyilvánosság elé lépni.

 

 

2011 februárjában a Párizsi Nemzetközi Agrárvásárra kapott a HuNKuN DaNCe meghívást a CBA Magyar üzletlánc jóvoltából! A közös szándék legfőbb mottója, a magyar alapanyagok bemutatása és ismertetése volt, nemzetközi szinten. A CBA pavilonja, és a HuNKuN DaNCe produkciója volt az óriási vásárcsarnok legkellendőbb „portékája”. Nagyon sokan kíváncsiak voltak ránk, jó érzés volt akkor és ott, Magyarnak lenni! Ez alkalomból született meg a „Kárpátok Táltosai” című produkcióm, ami egyben a legutóbbi referencia videónk kiajánlója is. A párizsi „Barangoláson” Kirschner Gábor, Adamovich Ferenc, Torma Zsolt, valamint Tóth Sándor vettünk részt.

 

 
 

 
 

IV. A Jelen

 

 

A 15 év alatt megszerzett tapasztalatok, a HuNKuN DaNCe felnőtté érésének az időszaka. Elértük részben az álmainkat, bejártuk szinte az egész Világot, (New York - Berlin - Párizs - Dubai) de nagyon sok helyen még nem jártunk. Szeretnénk továbbra is csodás és különleges helyekre eljutni, ahova oda illik a mi táncunk, és ahol tudnánk még tovább hirdetni a magyar nép táncának különleges szépségét! Csak egy kicsit másképp, ilyen HuNKuN DaNCe stílusban!

 

 

V. Epilógus

 

Jelenleg mit tudnék, vagy mit tudnánk mondani? Talán azt, hogy 15 év elteltével nyugodtan kijelenthetjük, hogy a HuNKuN DaNCe él, ezt bizonyítja a magújult honlapunk! Személy szerint köszönetet szeretnék mondani Adamovich Ferencnek a megalakulástól, napjainkig végzett rengeteg munkájáért, valamint 5 éves korunkban a hozzánk csatlakozó Tóth Sándornak, a soha nem múló lelkesedésükért! És többek között köszönjük, a Kalligrafika Bt. kreatív segítségét. De biztos sorolhatnám még, ezért elnézést kérek attól, akit kihagytam a HuNKuN DaNCe történetéből!

 

Epilógusként, had zárjam egy bensőséges gondolattal a históriát!

 

15 évesek lettünk hát, ezúton kívánok Sok Szeretettel ennek a csodálatos kis csapatnak, BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! Ez alkalomból készítem el a "Hun - Kun - Drums” című, 60 perces új produkciómat, és azt szeretném, hogy hozzon nekünk még sok-sok 15 évet!

 

Ha eddig talált a táncban hívő fiatalok között lelkes tagokat a HuNKuN DaNCe „Históriája”, akkor most sem lesz másképp, ebben hiszek…

 


Torma Zsolt

Művészeti vezető - koreográfus