Mezei Zsófia
Mezei Zsófia vagyok,1991.08.11-én születtem,Budapesten.
Óvodás koromban ismerkedtem meg a mozgás örömével,gyermek aerobik keretén belül.Általános iskolában már versenyeken vettünk részt,ekkor már tudtam,hogy a színpad az én világom.
11 évesen elvégeztem Sütő Enikő Modelliskoláját,ahol komolyabb táncoktatásban vettem részt. A tanfolyam befejeztével,inkább a táncot választottam,mint a modellkedést. Rajnai László által vezetett tánciskolába jártam 5 évig,emellett vissza jártam a modelliskolába táncot tanítani a leendő modelleknek. Nyaranta a sümegi várjátékokon szerepeltünk,ahol többek között ír szteppet és hastáncot is táncoltunk.
1 évig Zoltán Erikánál tanultam,itt közelebbről megismertem a hip-hop műfajt is.
Amikor befejeztem az általános iskolát,már tudtam,hogy egész életemben ezzel szeretnék foglalkozni,ezért jelentkeztem a Talentum Művészeti Iskola,színházi tánc tagozatára,ahova sikeres felvételt nyertem.Az 5. év végén OKJ-s végzettséget szereztem.
2012 januárjától,3 hónapot Németországban töltöttem,a Die Nacht Der Musicals tánckarában.
2012 nyarán a Caramel-Megasztár országos turnéján szerepeltem.
2013 júniusába csatlakoztam a HuNKun DaNCe Táncegyütteshez,amelynek stílusa igazán közel áll hozzám.
Remélem,hogy a HuNKun DaNCe csillaga egyre fényesebben fog ragyogni a tánc világ egén!!
"Úgy kell táncolnod,mintha senki sem figyelne,szívedből kell jönnie,ha azt akarod,hogy jó legyen."